A vérszívók számának csökkentését célzó gyérítés a program hetedik hetében várhatóan Csorna, Győr és Mosonmagyaróvár térségében, illetve Budapesten és Kaposvárott zajlik majd.

Az országos szúnyoggyérítési program hatodik hetében elsősorban az azt megelőző hétről elmaradt munkálatokat pótolták. Befejeződött a Balaton térségében a második légi kémiai szúnyoggyérítés, ami több településen kiegészült földi eljárással végrehajtott permetezéssel. Csongrád megyében is befejeződött a gyérítés első szakasza, Komárom, Szolnok és Szekszárd térségében, valamint a Dráva mentén pedig újabb légi és földi kémiai gyérítéseket végeztek.

Ezen a héten a szakemberek újabb invázióra számítanak a Dunán levonuló vízszintemelkedés miatt kialakult tenyészőhelyeken. Éppen ezért a Dunánál és a folyam mellékfolyóinak felső szakaszán intenzív gyérítésre készülnek, a hét első felében több területen biológiai lárvagyérítés, később a kifejlett rovarok elleni kezelések lesznek.