A program kiterjed a szülészeti épület infrastruktúrájára is, melynek engedélyezési tervei a hónap végére elkészülnek, és melynek kivitelezése egy milliárd forintba kerül. A program második eleme egy szülésre felkészítő tanfolyam, amely jövő kedden indul az intézményben, és több alkalommal, a vajúdástól a szülésen át az újszülött ellátásig mindenre választ kaphatnak az érdeklődők.

A családbarát kórházzá válás első lépéseit januárban tette meg az intézmény a Dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központ megnyitásával, ahol a gyermekvállalási gondokkal küzdő családokat gondozzák.

A központba nem csak Kaposvárról és a régióból, de az ország minden részéből érkeznek családok.

"Mindenkit ellátunk, aki hozzánk érkezik. Nincs várólista, azonnal tudjuk fogadni a párokat, s a vizsgálatok után elkezdjük a kezeléseket” - mondta Dr. Mánfai Zoltán, a központ főigazgatója. 

 A központ mellett a kórház a most induló, szülésre felkészítő, ingyenes tanfolyammal a kismamákat és családjaikat szeretné a babavárásban segíteni. A négy alkalom során szülészorvos, gyermekgyógyász, és védőnő segítségével készülhetnek fel a leendő szülők az előttük álló feladatokra.

 A találkozások célja, hogy a terhesség, a vajúdás, a szülés folyamatát megismertessék a kismamákkal. Az ingyenes, rendszeresen ismétlődő tanfolyamok keddenként fél ötkor kezdődnek a szülészeten.