A koronavírus járvány kevés pozitív hatásának egyike volt, hogy az emberek tavaly kevesebbet autózva kevesebb balesetet okoztak. Erre reagált tavaly év végén a biztosító, amikor több mint 700 millió forintot ajánlott fel mintegy 250 ezer, egyedi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfele számára.
 
Az ügyfelek dönthettek arról, hogy kérik-e az arányosan egy havi díjuknak megfelelő összeg visszautalását a számlájukra vagy annak beszámítását a biztosítási díjukba, de felajánlhatták a pénzt jótékony célra is, mégpedig az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkájának segítésére. Így a 700 millió forintból 380 millió forint a mentőszolgálat munkáját segíti a jövőben.
 
A közleményben kiemelik, hogy a kedvezményezett kiválasztásával a biztosító is szerette volna kifejezni elismerését az Országos Mentőszolgálat munkatársai számára. Egyúttal ügyfeleinek is lehetővé szerette volna tenni, hogy adakozássukkal megköszönhessék a frontvonalban dolgozó mentősök helytállását.
 
A közleményben Csató Gábort, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját idézik, aki elmondta: az emberektől felénk áradó köszönet és elismerés erőt ad ebben a nehéz időszakban.
 
Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító vezérigazgatója elmondta: az összefogás eredményeként jelentős adományt adhatnak a mentőszolgálat munkatársainak, "akiknek mindannyian elismeréssel és köszönettel tartozunk".
 
Soha nem támogatta még ekkora adomány az Országos Mentőszolgálatot, amely a magyar mentés 134 éves fennállásának talán legnagyobb kihívásával szembesül a járvány elleni küzdelemben - tartalmazza a közlemény.
 
Az ügyfelek 56 százalékának esetében a mentők munkáját segíti az egyhavi díjnak megfelelő összeg, de a biztosítótársaság azt is megvizsgálta, hogy vannak-e olyan csoportok, ahol ennél nagyobb arányban választottak jótékony célt.
 
Az adatok alapján elmondható, hogy a motorosok adakozóak: több mint 90 százalékuk a mentőknek adományozta a nekik járó összeget, de a teherautósoknál is magas, 74 százalék ez az arány. Érdekes adat, hogy a piros színű autók tulajdonosai is átlag felett jótékonykodtak: 70 százalékuk adakozott a mentők javára. A friss jogosítvánnyal rendelkezők 79 százaléka támogatta az OMSZ munkáját, továbbá a biztosító legrégebbi, 15-20 éve lojális ügyfeleinek is 80 százaléka ajánlotta fel az összeget a mentőknek.