A tárcavezető a pályázaton nyertes cégek támogatási szerződésének aláírásán kiemelte: olyan megállapodásokat írtak alá, amelyek a válság közepette is jelentős beruházást tesznek lehetővé az egészségiparban, ezzel nemcsak az ágazat kapacitását bővítik, hanem 800 munkahelyet is megőriznek.
 
A kormány tavaly júliusban döntött arról, hogy 50 milliárd forintos kerettel támogatási programot indít a hazai egészségipar megerősítésére, az egészségügyi gyártókapacitások fejlesztésére. A program révén a hazai cégek már képesek ellátni Magyarországot elegendő maszkkal, Favipiravir gyógyszerrel, oltáshoz használt orvosi eszközökkel, fertőtlenítőszer alapanyaggal, valamint légtisztító berendezésekkel - húzta alá.
 
Varga Mihály kiemelte: a program célja továbbra is az, hogy a legfontosabb egészségügyi termékekből az ország önellátó legyen, és fontos egészségipari termékek előállítása terén rendelkezzen olyan kapacitásokkal, amelyek a külpiacokon is képesek megjelenni.
 
Kitért arra, hogy a tavaly indult fejlesztéssorozatnak kézzelfogható eredményei vannak. Az elmúlt hónapok intenzív munkájával 10 beruházás már megvalósult, ami 1500 munkahelyet tudott megvédeni, létrehozni. Ezidáig 77 egészségipari fejlesztés támogatásáról kötöttek szerződést, ezek összértéke meghaladja a 80 milliárd forintot, és több mint 2500 munkahelyet védenek meg.
 
A tárcavezető közlése szerint a fejlesztések folyamatosan zajlanak.
 
Varga Mihály a pénteken aláírt megállapodásokról ismertette: a budapesti 3DHistech Kft. digitális mikroszkópok gyártásával foglalkozik, a járvány kitörésekor Kínában először a cég berendezéseivel vizsgálták a vírust. Az 560 millió forint támogatás segítségével speciális mikroszkópok gyártásához egyedi gyártósort fognak vásárolni.
 
A gyógyászati segédeszközöket forgalmazó csákányi Igazgyöngy'98 Kft., egymilliárd forintos beruházással steril kötszereket előállító modern üzemet létesít, amihez 690 millió forint támogatást kapott.
 
A solymári Pemü Műanyagipari Zrt. fejlesztésével lélegeztetőgépekhez gyárt majd alkatrészeket, és 591,7 millió forint támogatást nyert a több mint ezer négyzetméteres, 740 millió forintból megépülő üzemrész kialakításához.
 
A soproni Plazmacentrum Kft., plazma gyűjtésével foglalkozik, Baján és Sopronban létesít új központot több mint 800 millió forintból, a közel 650 millió forint támogatás segítségével.
 
A dorogi UgrinPack-Erdősi Kft., 1,2 milliárd forintból bővíti gyártőüzemét az elnyert közel 690 millió forint támogatás segítségével, ahol kötszereket állítanak majd elő speciális, gyógyulást segítő bevonattal.
 
Varga Mihály összegezte: a programmal nemcsak egy teljesen új iparág létrejöttét segítik, ami csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, hanem a magyar gazdaság újraindítását és az exportteljesítmény javítását is.