Április 4-től hétvégenként menetrendszerűen közlekednek a hajók a Balatonon, a Balatoni Hajózási Zrt. 169. szezonját kezdi meg idén tavasszal. A szezon egyik újdonsága a Siófok katamarán lesz, amelyet teljes átalakítás és akadálymentesítés után júliusban állítanak szolgálatba.

Elsőként a Szent Miklósról elnevezett hajó fut majd ki a kikötőből, ami az utóbbi két hónapban teljes körű karbantartáson esett át. Utolsó simításként jelenleg a hajó nagytakarítása zajlik. A hajósok védőszentjéről elnevezett motoros kirándulóhajót először 2006-ban bocsátották a tó vizére, 550 személy szállítására képes, balatoni használata előtt Törökországban, Izmirben üzemelt.

Az idény első hajójának ünnepélyes indítása régóta hagyomány a Balatonon, ami aznap minden utast ingyenesen szállít majd. A hajózási társaság az idén nem emel árakat.

„A szezon április 4-én indul, akkor csak pár kiemelt állomás vesz részt az indításban. Csak Siófokon, Füreden, Tihanyban és Fonyódon kötnek ki a hajók egészen május 1-ig, ekkor lép életbe az úgynevezett tavaszi menetrend. Azután bővített választékkal és bővített hajóállománnyal, több kikötő kapcsolódik be a rendszerbe.” – nyilatkozta a hírTV-nek Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.

Az idény személy és sétahajóinak menetrendjeiről a Balatoni Hajózás hivatalos oldalán találnak bővebb információt az érdeklődők.

HH