A MOATSZ keddi hírlevelében emlékeztet, hogy pénteken ért véget a budapesti BOK Csarnokban a WTT Contender-verseny, amely az első európai WTT-esemény volt, Nátrán Roland pedig úgy gondolja, hogy a World Table Tennis életre hívásával nagyot lép előre a sportág világviszonylatban is.
 
"Kétségtelen, hogy az asztaliteniszre sikeres időszak vár, óriási lehetőségek állnak előttünk. Nagy híve vagyok a WTT-nek mint az asztalitenisz globális márkájának. A WTT-sorozat elindulása az asztalitenisz következő fontos időszakának az elejét jelenti, és nagyon örülünk, hogy elsőként szervezhettünk WTT-versenyt Európában. Teljes mértékben támogatom az összes többi országot és tagszövetséget, hogy további WTT-eseményeket rendezzenek" - idézi a nemzetközi szövetség honlapja a MOATSZ elnökét.
 
Nátrán Roland emlékeztetett rá, hogy Magyarország számos legendás játékost adott a sportágnak, és azon vannak, hogy a következő generációkból is kinőjenek hasonló tudású asztaliteniszezők. Ezt a célt szolgálja az is, hogy 2013-tól kiemelt figyelmet és energiát fordítanak világversenyek magyarországi rendezésére. A World Tour mezőnye minden évben ellátogatott Budapestre, és a magyar főváros sikeres Európa-bajnokságnak (2016), majd világbajnokságnak (2019) is otthont adott az utóbbi esztendőkben, jelentős kormányzati támogatással.
 
"Az ambícióim megegyeznek a WTT-éivel" - folytatta Nátrán Roland. "Szeretném látni az asztalitenisz fejlődését, és úgy gondolom, hogy ha összedolgozunk, nagy sikereket érhetünk el. Ez elősegítené a magyar asztalitenisz fejlődését is, hiszen keményen dolgozunk azon, hogy kineveljük a világ asztalitenisz-legendáinak következő generációját. Az ilyen különleges események megrendezésével az egész ország nyerhet. A fiatalokra ösztönzőleg hat, ha testközelből látják a legnagyobb sztárokat. A pozitív gazdasági hatások mellett azt is reméljük, hogy növekedésnek indul az igazolt versenyzőink létszáma. Erőfeszítéseink összhangban vannak a magyar kormány elképzeléseivel."
 
Nátrán Roland újra elmondta: az egyik legfontosabb rövid távú céljuk, hogy Magyarország legyen a házigazdája a legmagasabb kategóriájú WTT-versenyek, a Grand Smash-tornák európai állomásának.
 
"Imádjuk az asztaliteniszt, így imádjuk a világbajnokságot is. Néhány év múlva tehát szívesen újra vendégül látnánk Budapesten a teljes asztalitenisz-családot" - fogalmazott a hazai szövetség első embere.